Az első hét pozitív tapasztalatai után a második hét már nem ment olyan zökkenőmentesen. Másfél hétig semmi gond, aztán anya szerint valószínűleg rájöttem, hogy ez már nem csak játék, hanem véresen komoly, kötelező dolog, azaz minden nap menni kell és ott kell maradnom. Így már elvesztette a varázsát.... Szerdán kezdődött mindenféle sírással, amikor is anya háromszor ment át a bölcsibe hozzám (még jó, hogy itt van 2 percre), mert nem tudtak megvígasztalni, annyira sírtam. Ilyenkor csak azt hajtogattam, hogy "haza akarok menni Kistarcsára". Nekem a ház jelenti Kistarcsát. :) Csütörtökön csak rosszabb lett a helyzet, mert nem tudott ott hagyni anya, folyamatosan sírtam, hogy haza akarok menni.... Másfél óráig bírtuk, aztán anya úgy döntött, ennek sok értelme nincs, így hazamentünk. Amikor hazaértem, leültem a nappaliba a vonataimmal és három és fél!!!! órán keresztül játszottam velük, vihogtam, csacsogtam, tologattam és minden szuper volt. Lehet, hogy hiányzott már kicsit itthon lenni és a saját játékaimmal játszani, vagy csak besokalltam a bölcsitől, de jól esett itthon lenni. Most majdnem egy hétig nem megyek, mert óvónéni is szoktatja a kislányát oviba, meg hozzánk is vendégek jöttek, úgyhogy jövő héten apa kezdheti elölről a szoktatást, valószínűleg nem lesz egyszerű. Anya már hétfőtől dolgozik, egy pár napig a mamákkal leszek felváltva, aztán csütörtök-péntek bölcsi. Apa felkötheti a gatyáját. :)
Azért mutatok néhány képet, hogy egyébként milyen szuper hely is a bölcsi, és bármennyire is nyüszögök most, egyáltalán nincs nekem ott rossz dolgom. :)
Itt épp táncolunk és viháncolunk:
Itt egy kis játék még ebéd előtt:
Itt meg elefántos ceruzatartót készítünk éppen:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése