Itt a hó

A hétvégén leesett az első hó. :) Már nagyon vártam, napok óta emlegettem, hogy ha állandóan azt mondják, hogy itt a tél, akkor miért nincs sehol a hó.
Aztán most végre megjött. Felkeltem korán reggel és azonnal fel kellett öltöztetni és kimenni a kertbe, ami fél nyolckor viszonylag korainak tűnt, de egy cseppet sem bántam. :) Hancúroztam egy nagyot, apával építettünk egy hóvonatot újra, mint tavaly.
Délutánra sajnos elolvadt, aztán estére újra esett, majd eső lett belőle, szóval nem sokáig élvezhettük a dolgot. Bár azért még mindenhol fehérség van a kertben. Állítólag éjszaka újra erre járnak a hófelhők, úgyhogy izgatottan várom!!! A Télapóval együtt... :)))

Mai gyöngyszem

Anya: "Légyszi, Levi, csináld már, amit kértem!"
Levi: "Anya, ezzel nem könnyíted meg a dolgomat és nem segítesz megoldani a problémát!"
Anya: "Jézusom...................."

"Férfi" lettem

Anya szerint nagyon fura, hogy a fiú gyerekek már milyen pici korban felveszik a jellegzetes "férfi" tüneteket, valahogy ez tanulás nélkül is belénk van kódolva. Most épp tipikus tünet, hogy beteg vagyok. Nem akarván megsérteni "férfi társaimat", lássuk be, hogy ha egy pasi beteg, akkor az TÉNYLEG NAGYON beteg. Ehhez persze elég egy szimpla orrfújás is, nem kellenek nagy dolgok. És persze lássuk be azt is, hogy ennek legfőbb okozói a csajok, mert szeretnek minket kényeztetni és anyáskodni felettünk, mi pedig kihasználjuk ennek minden előnyét. :)
Tudjátok, náthás vagyok. Tényleg folyik az orrom megállás nélkül és köhécselek, alig kapok levegőt, meg piros az orrom, de a doktornéni azt mondta, enyhe vírusfertőzés. Ha anya megkérdezi, hogy hogy vagyok, akkor a világ összes fájdalmával csak annyit mondok, hogy "Nem vagyok jól... beteg vagyok!".
Aztán tegnap pl. kértem ivójoghurtot, majd odaadtam anyának a dobozát. Erre anya szólt, hogy vigyem el a kukához és dobjam ki (ahogy szoktam). Mire én: "Nem tudom, anya, nagyon beteg vagyok, nincs erőm!" :)))

Elemlámpa és Sóbarlang

Ma volt itt a doktornéni is, akitől már akkor sokkot kapok, amikor még be sem lép az ajtón. Pedig szegény annyira kedves és türelmes velem, de általában nem túl kedvesen fogadom, pedig kedvelem őt. Azt hiszem, az a baj, hogy utálom, amikor kanalat dug a számba, hogy megnézze a torkomat. Most anyával kidolgoztunk egy új stratégiát: elemlámpa!!! Nagyra nyitom a számat, a doktornéni bevilágít és így nem kell kanál. :))) Ma nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült. :)

Miután elment a doktornéni, Alexával és anyával hármasban elmentünk egy igazi sóbarlangba, mert az állítólag jót tesz a légúti betegségeknek. Szuper volt, nagyon élveztem. Voltak játékok is gyerekeknek, lehetett a sóval "homokozni", lapát, teherautó, mesekönyvek, bábjátékok, a nagyoknak meg újságok olvasni, hangulat világítás és irtó tiszta, könnyű, sós, gyógyító levegő! :)

A kis Bob-mester

Hétvégén beöltöztünk apával munkásruhába és nekiálltunk lemosni az autókat. Anya szerint úgy néztem ki, mint a kis Bob mester és pózoltam a kamerába folyamatosan. Minden ruhámat alá kellett gyűrni, mert felülre nem voltam hajlandó felvenni semmit, mivel akkor nem látszik ki a gyönyörű gatyóm. :)

Vasárnapra sajnos tiszta taknyos is lettem, folyik az orrom megállás nélkül, köhécselek és kicsit levert is vagyok. Úgyhogy a héten kimarad az oviba járás, gyógyulgatok itthon. Pedig úgy volt, hogy ma Julcsihoz megyek, mert ott lesznek a "nagy" fiúk is, de sajnos ki kellett maradnom a buliból, amit nagyon sajnáltam. Mindegy, Julcsi megígérte, hogy csinál máskor is ovis napot nekünk. :)

Öcsi

Azt tudni kell, hogy imádom a nagybátyámat. És persze a párját is. És sajnos elég ritkán látom őket, sokkal kevesebbet, mint szeretném. Öcsivel olyan jókat lehet játszani, mindig viccelődik velem és imádom, ha ott vannak.
Vasárnap este gondoltam egyet este hétkor és közöltem anyával, hogy én át akarok menni Öcsiékhez. Hozzáteszem, nem épp a közelünkben laknak... :)
Anya mondta, hogy már késő van, blablabla, de ha akarom, felhívja nekem őket és beszélhetek velük. Így is lett. Aztán a többi már jött magától. Közöltem Öcsivel, hogy most öltözzön fel, üljön be az autójába és jöjjenek át. Nem kell sokat, elég egy kicsit, de induljon már és ne várjon. :) Nagyon vicces volt, ahogy kiosztottam az utasításokat, mint egy felnőtt, aki megtalálta a megoldást arra, hogyan tudjunk találkozni. Sajnos nem sikerült meggyőznöm őket, de megígérték, hogy a héten bepótoljuk a randit és mindenképp találkozunk. :)

Hosszú kihagyás

Hosszú kihagyás után újra itt vagyok! :)
Kicsit szétcsúsztam mostanában és nem volt időm írni, meg valahogy nem jött az ihlet sem. :)
Egy hónap minden napos sírás után most úgy tűnik, hogy talán megszoktam az ovit. :) Ez óriási dolog, mert nagyon nehézkesen ment az egész. Nem tetszett sem az ovi, sem az óvónénik, sem a társaság, Julcsi után ez egy borzalom volt... Anya úgy látta, hogy a vegyes csoport sem jött be nekem, mert bár szeretem a nagyobb gyerekeket, itt valahogy olyan furák voltak és nem találtam velük a közös hangot. Egyedül Zsófival voltam szívesen, Zalán tesójával, aki nagyon sokat foglalkozott velem és akit nagyon szeretek. Anyát nagyon megviselte, hogy engem ennyire megvisel az ovi, úgyhogy elhatározta, hogy megvárja, amíg Zalán is megérkezik hozzánk, hátha attól javul a helyzet, de ha mégsem, akkor elvisz másik csoportba. Aztán egy héttel ezelőtt már sírás nélkül mentem be és egészen jól elvoltam egész nap (sírás nélkül), úgyhogy felcsillant a remény, hogy talán mégsem kell váltani. Tegnap megérkezett Zalán is, végre ő is elkezdte az ovit és fülig érő vigyorral meséltem lelkesen anyának, hogy milyen jó volt vele játszani. Kellett nekem valami biztos pont, akihez kötődöm. Most talán így parkolópályára kerül a csoportváltás gondolata, de majd meglátjuk, egyelőre úgy tűnik, megoldódott a súlyos gond és kezdődnek a virágos, sírás nélküli hétköznapok. :)