Duma, az van...

Apa figyelmeztetett valamire, mire én: "Úgy lesz apa, ahogy mondod. Szóról szóra!"

Anyával bementünk az új ágyamhoz, mire én: "Anyucikám, könyörgöm neked, ne törd össze az új ágyikómat!" :)

Elalvás előtt: "Anya, nekem nagyon fontos, hogy mindig simogasd a hátam!"

Julcsinál a munkagépek zajára: "Elképesztő, mit művelnek ezek a gépek!"

Kertben nézegettem a babérmeggyet: "Apa, ez olyan, mint az alma, csak teljesen más!"

Apával itthon szorgoskodtam, egyszer csak így szóltam: "Apa, én egy művész vagyok!"

Mamának telefonban: "Itt vagyunk Kistarcsán, csak még nagyon messze." :)

Köhögünk

Elmúlt a hasmenés, most jött a köhögés torokfájással tarkítva. Anyával ketten felváltva köhögünk, Alexa már kilábalóban van belőle, apa meg erős, ő nem kapta el. :) Taknyosak nem vagyunk, csak köhögünk. Viszont ez elég ahhoz, hogy anya ne akarjon bölcsibe engedni, mert nem szeretné, ha másokat is megfertőznék. Remélem, hogy pár nap alatt meggyógyulok, mert ez az utolsó hetem a bölcsiben, utána már kezdem az ovit. Ha minden jól megy... :)
Anya nem tudja eldönteni, hogy várom-e, mert egyelőre nem túl sok érdeklődést mutatok a dolog iránt... Rebus a szomszédból már elkezdte és nagyon tetszik neki, bár még nem aludt ott. A bölcsibe meg jöttek új "kis" gyerekek, a nagyok lassan elszállingóznak, úgyhogy előbb-utóbb engem is izgatni fog az ovi-dolog, mert mindenki ott lesz lassan. :)

Én és a kutyusok

Van még egy dolog, amiről nem tudom, hogy meséltem-e már. Félek a kutyáktól. Vagyis féltem.
Amikor pici voltam, minden kutyához oda akartam menni, megsimogattam és játszottam volna vele. Aztán tavaly nyáron Piri mamával elmentünk itthon sétálni és az egyik kertből egy vad kutya kidugta a fejét és beleharapott a mama oldalába. Ez volt az a pont, ahonnan engem egy kutya sem érdekelt többé, sőt teljes pánikrohamot kaptam, ha kutya közelbe kerültem. Aztán két hete elmentünk Nyékládházára a barátainkhoz, akiknek három kutyájuk is van és természetesen szabadon jönnek-mennek a házban. Az első pár óra sokkoló volt, állandóan felvetettem magam és ordítottam, ha csak a közelembe jöttek. De a legkisebb, az olyan tündéri volt, hogy irtó hamar összebarátkoztunk és onnantól kezdve folyamatosan ölelgettem, játszottam vele, sőt a kutyán kívül más nem is igazán érdekelt. Az élmény meghatározó lett, azóta újra érdekelnek a kutyák, bár egyelőre csak azok, amik nem akarnak fellökni, nem túl nagyok és békésnek tűnnek. :) Azóta már keresztapáék új kiskutyusával is játszottam, úgyhogy talán elmúlt a nagy kutyafélelmem.
És itt van ő, Marci, aki mindent megváltoztatott :)))

Ágyikó 2.

Először is azzal kezdem a hosszú kihagyás után, hogy kedden megérkezett a csodaszép, új ágyikóm és azóta abban alszom. Imádom, mert nagyon szép, kényelmes és végre nem kell félnem, hogy magas és le fogok esni. Anya még ott aludt mellettem egy picit, amíg el nem aludtam, aztán valahogy kislisszolt... Tegnap viszont ott maradt mellettem a szobában, mert sajnos elkaptam valami hasmenős vírust és rohangálás volt egész éjjel. Na mindegy, az ágyat imádom és egy percig sem kérdeztem meg, hogy miért nem alszom velük a régi helyen, teljesen természetes volt, hogy ott alszom az első naptól. Ráadásul kaptam hozzá gyönyörű autós ágyneműt is, mert mindig ilyet szerettem volna! Íme képekben: