Amikor pici voltam, minden kutyához oda akartam menni, megsimogattam és játszottam volna vele. Aztán tavaly nyáron Piri mamával elmentünk itthon sétálni és az egyik kertből egy vad kutya kidugta a fejét és beleharapott a mama oldalába. Ez volt az a pont, ahonnan engem egy kutya sem érdekelt többé, sőt teljes pánikrohamot kaptam, ha kutya közelbe kerültem. Aztán két hete elmentünk Nyékládházára a barátainkhoz, akiknek három kutyájuk is van és természetesen szabadon jönnek-mennek a házban. Az első pár óra sokkoló volt, állandóan felvetettem magam és ordítottam, ha csak a közelembe jöttek. De a legkisebb, az olyan tündéri volt, hogy irtó hamar összebarátkoztunk és onnantól kezdve folyamatosan ölelgettem, játszottam vele, sőt a kutyán kívül más nem is igazán érdekelt. Az élmény meghatározó lett, azóta újra érdekelnek a kutyák, bár egyelőre csak azok, amik nem akarnak fellökni, nem túl nagyok és békésnek tűnnek. :) Azóta már keresztapáék új kiskutyusával is játszottam, úgyhogy talán elmúlt a nagy kutyafélelmem.
És itt van ő, Marci, aki mindent megváltoztatott :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése