Vág az agyam

A minap anyáék azon gondolkodtak apával, hogy vajon én okos gyerek vagyok-e. Nyilván, ha bárki kérdezi őket, ők azt fogják mondani, hogy nagyon is az vagyok, de vajon így látják-e olyanok is, akik értenek is a dologhoz. :) Aztán mentünk a bölcsibe és a dadusnéni egyik nap azt mondta anyának, hogy ennek a gyereknek úgy vág az esze, mint a borotva és olyan logikai összefüggéseket képes levezetni pillanatok alatt, amire még a nála nagyobb gyerekek is csak ritkán képesek. :)))) Gondolhatjátok, anyának hogy dagadt a melle a büszkeségtől!!!

Aztán tegnap este pl. odaszóltam apának, hogy "Apa, melyik a bal kezed?" Apa csak nézett, miféle kérdés ez, aztán megmutatta. Majd visszakérdezett, hogy "És neked melyik a bal kezed?". Erre én teljes meggyőződéssel felmutattam a bal kezemet, majd felemeltem a másikat és azt mondtam: "ez meg a jobb kezem!". Apa-anya leesett állal ült a fotelban, nem akarták elhinni, ugyanis ők állításuk szerint nem emlékeznek rá, hogy valaha is tanították volna ezt nekem, ráadásul két és fél évesen ez elég korai tudás lenne. Aztán még háromszor kipróbálták, hogy nem csak blöfföltem-e, de mindháromszor sikeresen megmutattam. :)

Aztán még arról nem meséltem, hogy nagyon szeretek mesélni. Ezt úgy értsétek, hogy nem nekem mesélnek, hanem én mesélek másoknak. Előveszek egy könyvet - teljesen mindegy, hogy milyet - és felolvasást tartok. Halandzsázok mindenféle történeteket, miközben lapozok. Mindig van eleje és vége a mesének, van csattanó és humor benne, úgyhogy a kreatív elmém dolgozik rendesen. :) Érdekes módon ahhoz viszont egyáltalán nincs türelmem, hogy nekem meséljenek...