péntek, január 11, 2008

Felálltam!



Tegnap végre sikerült egyedül megoldanom a problémát és hosszas próbálkozás után végre felálltam egyedül. Na persze azóta folyamatosan állnék, még fekvő helyzetből is azonnal felállok, az ülés dolog már nem is izgalmas így. Persze a kiságyamat is le kellett tegnap engedni, nehogy kiessek. Reggel már az ágyban sem ülve ébresztettem anyát, hanem állva. És persze fütyülve, mert képzeljétek, három napja tudok fütyülni. Tegnap megmutattam a doktornéninek is, akinek annyira tetszett, hogy teljesen odavolt. Azt mondta, ő még ilyet nem is látott ekkora gyereknél, pedig egy pár pici babát látott már életében. :-)

Nincsenek megjegyzések: