hétfő, szeptember 10, 2007

Babakocsi

Ez a másik olyan négykerekű dolog, amit nem bírok elviselni. Egyszerűen nem szeretem a babakocsit. Úgy tűnik, az autókkal bajban vagyok...
Ha kivisznek az erkélyre babakocsiban levegőzni, az elmegy egy darabig, úgy eljátszogatok. Azt nem szeretem, ha tologatnak és aludni végképp nem tudok benne. Ha elaltatnak és letesznek a babakocsiba, azonnal felébredek. Elaludni nem tudok benne, csak nyűglődök.

Szombaton elment a család a parkba sétálni (Alexa persze nem négy, hanem két keréken gurult!). A sétálásnak az lett a vége, hogy Anya sétáltatta a babakocsit, Apa meg engem, mert nem maradtam meg benne. Amikor elaludtam, letettek és tologattak, de kb. fél percen belül már ébren voltam és kezdődött előlröl a nyűglődés. Ezt egy párszor eljátszottam, úgyhogy ez volt még egy utolsó kísérlet arra, hogy érdemes-e engem sétálni vinni, vagy sem... Azt hiszem, maradunk annál, ami eddig is volt, hogy az erkélyen levegőzünk, vagy kimegyünk játszani a gyerekekhez, engem meg fog valaki. A járókát majd ki tudjuk tenni a teraszra és akkor tudok majd aludni is rendesen, mert ez babakocsiban számomra lehetetlen. :)

Azért volt jó is a játszótérben, most először hintáztam és nagyon jó volt, majdnem belealudtam! :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hahó Levi,
jó a szlájdsód:-)))) Naggyyyoonnn tetszik!!:-))

Levikém merre nézel, amikor tolnak? Anya felé? Tudod, az én kisfiam sem szerette a kocsit, de azért mert nem felém nézett. Aztán vettünk másikat, amiből lát engem és máris minden rendben volt:-))) Bár a legjobban akkor érzi magát, ha kenguruban viszem mindenhová:-)))

puszi

Csiki

Levi baba írta...

Köszi, nekem is tetszik, majd teszek bele új fotókat :)

Mindkét irányba tolható a kocsi, nekem tök mindegy, sehogyse tetszik. Majd talán, ha már tudok ülni...
Puszi!