csütörtök, augusztus 26, 2010

Családlátogatás

Kedden volt anya az első szülői értekezleten az új ovimban, vagyis az első ovimban. :)
Anyáék nagyon próbáltak emlékeztetni arra, hogy voltam már ott (amikor beiratkoztunk), de nem emlékszem persze semmire.
A szülői értekezlet maratonira sikeredett és aznap reggel derült ki - persze teljesen véletlenül, mert minket senki nem tájékoztatott semmiről -, hogy áttettek egy másik csoportba és Zalánnal mégiscsak egy csoportba fogunk járni. Én persze ettől nagyon boldog vagyok, bár Zalán kicsit később fogja kezdeni, mint én, de ez nem olyan nagy baj. A bölcsiből sokan jönnek ide az oviba, de csak hárman leszünk egy csoportban, a többiek máshová lettek besorolva sajnos.

A szülőin szóltak, hogy másnap már jönnének is családlátogatásra az óvónénik, Zsuzsa néni és Erika néni. Aztán tegnap el is jöttek hozzánk és elhozták az új jelemet, ami ugyanaz lesz, mint a bölcsiben volt, azaz kisautó! :))) A csibe csoport oszlopos tagja leszek. :) Zsuzsa néni és Erika néni is nagyon kedves volt, de csak kicsit beszélgettem velük, nem volt kedvem hozzá, inkább mesét néztem. Azért egy-két dolgot, rajzot, játékot és a szobámat megmutattam nekik. :)

Holnap meg a bölcsiben lesz egy búcsúbuli, amolyan ballagós hamburger parti és ott lesznek a szülők is, nagyon várom! Még nincs kedvem búcsúzni Julcsitól és már előre félünk, hogy nagyon fog hiányozni, de még egy hónapig kb. itt maradok és utána is meg fogjuk látogatni. :)

Nincsenek megjegyzések: