vasárnap, március 15, 2009

Motor

Pénteken itt voltak nálunk apa és anya barátai, Krisztián és Tündi. Nagyon régen találkoztam már velük, még egészen kicsi koromban, úgyhogy újra ismerkedtünk. Krisztián nagyon tetszett nekem, jó fej volt nagyon és még garázst is tud építeni az építőkockáimból, szóval ez nem semmi. Jó persze, van gyakorlata, mert neki is két kis lurkója van otthon, akik dolgoztatják eleget. :) Mivel Krisztián megépítette a garázst a vonataimnak (többször is, mert néha azért leromboltam), szóval ennek ennek örömére kölcsönadtam neki az alvókámat is, amit csak nagyon kiváltságosak kaphatnak meg. :)
Krisztián itt felejtette a telefonját nálunk, úgyhogy másnap megint jött, de akkor már motorral. Volt neki egy igazi nagy motorja! Nem olyan kicsi, mint az enyém, és az övét nem kell lábbal hajtani, hanem megy magától. Volt neki vicces bukósisakja is, ami néha eltakarta a szemét, néha meg nem. Azért felülni nem mertem a motorra, pedig állt, de valahogy túl nagynak tűnt, úgyhogy maradtam a sajátomon, de azért csodálattal néztem az övét. :) Remélem, gyakrabban találkozunk velük, igazán jól éreztem magam!

Nincsenek megjegyzések: