vasárnap, május 11, 2008

Buliban

Íme a legidősebb és a legfiatalabb családtag. :) Apa keresztapjához utaztunk el tegnap Vasvárra, mert most ünnepelte a 80. születésnapját, úgyhogy összejött a család apraja-NAGYja és jól megünnepeltük ezt a szép alkalmat! Volt nagy vendégsereg, egy étteremben finom vacsi, táncolás, bulizás, ahogy illik. Én nagyon jól bírtam, mindenki engem babusgatott, kézről-kézre jártam, kényeztettek, táncoltak velem, sétáltattak, szóval jó buli volt. Aztán fél tíz után kidőltem és elaludtam a babakocsiban, és marhára nem zavart, hogy közben megy a zene és nagy a hangzavar. Tizenegykor hazamentünk, de aludtam tovább, mintha semmi nem történt volna. Egy fogadóban aludtunk, mivel a család elég NAGY, és nem fértünk el mindannyian a házban. Reggel odamentünk, megreggeliztünk, hancúroztam a kertben egész délelőtt. Papáék is ott voltak, persze ott is elvitt sétálni délelőtt. :) Ebéd után még játszottunk sokat, aztán fél négykor elindultunk haza. Jó fej gyerek voltam, mert fél órát játszogattam, aztán hazáig aludtam! Így meg sem kellett állnunk, két és fél óra alatt Pesten voltunk. Odafelé nem ment ilyen könnyen, mert ébredés után már nem volt kedvem a gyerekülésben ülni, úgyhogy sírás lett a vége és két megállás...
Most igyekszünk kipihenni a fáradtságot, aztán holnap kerti parti és újabb buli, mert anya keresztfiának a szülinapjára megyünk. :)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Thanks to the owner of this blog. Ive enjoyed reading this topic.