kedd, augusztus 28, 2007

Kialvatlanul...

Úgy tűnik, azt a fránya vírus jobban kifogott rajtam, mint gondoltuk. A tegnapról mára virradó éjszakát gyakorlatilag alvás helyett sírással töltöttem. Ilyet se csináltam még, amióta megszülettem... Ahányszor elaludtam, mindig keserves sírással ébredtem, mert görcsölt a hasikám, és emiatt nagyon vígasztalhatatlan voltam. Volt olyan, hogy 3 órán keresztül ébren voltam és sírtam, aztán volt olyan, hogy csak fél órát, de akkor is sírtam. Aztán a mai napom hasonlóan telt, minden elalvásból sírva ébredés, ráadásul 35-45 perces alvásokkal összesen. Tulajdonképpen már ki kellett volna dőlnöm, de még elég jól bírom. Anyáék már kevésbé :). Anya beszélt a doktornénivel, aki azt mondta, hogy a vírussal nem tud mit csinálni, meg kell várni, míg keresztülgyalogol rajtam, remélhetőleg 4 napnál nem tart tovább. Ezek alapján már nem sok van hátra, de ha ma is olyan éjszakám lesz, mint tegnap, akkor lehet, hogy holnap nem leszek képes írni.... :)
Az evéssel is hadilábon állok ma, mert egy kis gyümölcsön kívül nem sok mindent tudtak ma belém erőszakolni. Reggel még ettem, aztán már csak gyümit voltam hajlandó. Anyát persze idegesíti a dolog, mert nálam ez tényleg fura. Még a végén elfogy a tokám, hiába gyúrtam rá ennyit! :)

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jobbulást Levibaba !

S.Réka

Levi baba írta...

Köszönöm!!!

Névtelen írta...

Gyógyulj meg Levi! Mondd anyának adjon Neked Chamomilla 15CH nevű homeopátiás bogyót!!!

puszi

Csiki

Névtelen írta...

Kislegény, jobban vagy? :)

S.Réka

Levi baba írta...

Mindenkinek köszönet az érdeklődésért, már jobban vagyok! :)
A Chamomilla nem fogzásra van?

Névtelen írta...

Szia Levi!
sokszor beleolvasok bejegyzéseidbe, megnéztem a fotóidat is anya iwiw lapján, és igazán büszkék lehetnek rád, te egy "minden igényt kielégítő" baba vagy, anya büszkeségére. Jó érzés látni, hogy anyucid milyen boldog a képeken, és ezúton is sok puszit küldök neked és az egész családnak.
P. Csilla (a "jókaiból")

Névtelen írta...

+ hasfájásra:-)))
puszi
Csiki