vasárnap, december 13, 2009

Oltás és miegymás...

A hetem megint bölcsi nélkül telt, most kivételesen az óvonéni lett beteg és miatta nem tudtunk menni. Jövő hét után meg be is zár erre az évre, úgyhogy nem sokat fogok már menni.
Csütörtökön kaptam oltást. A doktornénink azt mondta, hogy eddig nem volt indokolt, most viszont már annak tartja, mi meg bízunk benne, úgyhogy anyáék beoltattak engem is három héttel utánunk. Burokban még sem lehet tartani, és a környezetünkben is állandóan mindenki beteg...
Persze volt nagy sírás, de nem is az oltástól, hanem már a vetkőzéstől és hallgatástól kiakadtam, amit sose szoktam. Utána már teljesen mindegy volt, hogy oltanak-e vagy sem. A lényeg, hogy ezen is túl vagyunk.
Tegnap mamáéknál aludtam, anyáék nagy bevásárlási körútra indultak a nagyvilágba. Mindjárt itt a karácsony és készülődni is kellene kicsikét. Ma elmegyünk fát venni, hogy a Jézuskának legyen mit feldíszítenie. Lázban vagyok, várom már nagyon a karácsonyt! :)

Nincsenek megjegyzések: