Kisregény....

A tegnapi nap annyira kusza volt, hogy hullák voltunk estére mindannyian. Muszáj mesélnem róla, és hosszú is lesz, úgyhogy előre is bocsánat a terjengősségért, de ez csak egy "szimpla" nap volt.
Reggel arra ébredtünk, hogy vérzik a fülem. Belül. Ettől anya bepánikolt, vajon honnan jött ki, és persze folyamatosan vakartam. Ez lehet bőrbetegség is, de lehet hallójárat gyulladás is. Mi legyen?! Irány a Heim Pál. A kedves néni a bejelentkező ablaknál viccesen megkérdezte, hoztunk-e 3 napi hidegélelmet, annyian várnak. Majd közölte, hogy a sok beteg miatt a szakrendelő már nem fogad, menjünk át a kórházi részlegbe, ott is lesz rendelés. Hurrá! Egy ember volt előttünk összesen. Ugyanaz a doktornéni nézte meg, aki Alexának a középfülgyulladását anno. Tatjana a neve és erősen töri a magyart. Mindegy, megnyugtatott, hogy nem fülbaj van, hanem bőrbaj, másszunk át a bőrgyógyászatra. A bőrgyógyászat a gégészeti szakrendelő mellett volt, ahol valóban ötszázan ültek kb. a folyóson. Mekkora szerencsénk volt, hogy már nem tudtak fogadni minket és át kellett menni a szomszédos épületbe! :) Bőrgyógyász néni egy tündér volt, adott mindenféle kenceficét, ő is megerősítette, hogy ekcémára hajlamos, érzékeny bőrű gyermek vagyok, kenegessük, ha van mit.

Közben anyát felhívta a burkoló, hogy most meg a teraszcsempe fogyott el az építkezésen. Még jó, hogy közel volt a fürdőszoba szalon a kórházhoz, így hazafelé útba ejtettük. Megrendeltük, volt is nekik raktáron. Mondta az eladó, hogy szóljunk a raktárosnak, hogy az előző gyártásból adjon, mert az lesz színben ugyanaz. Mindezt tolmácsoltuk a cseppet sem kedves raktáros bácsinak, aki kihozott egy totálisan más színű burkolatot. Anya persze szóvá tette, és megmutatta, ő melyik polcról szeretne. Mi ugyanis láttuk, hogy az lesz a mi színünk. A bácsi ennek nem örült annyira, közölte, hogy ez ugyanaz a polc. Mire anya - már cseppet sem türelmesen - szólt neki, hogy az ugyan nem érdekli ugyanaz a polc volt-e, de hogy nem ugyanaz a szín, az biztos. Az egyik vajszín, a másik barna. Megkérte szépen a bácsit, hogy ne nézze hülyének, hogy nem látja, mert azért ez árnyalatban igen nagy különbség, még csak össze sem téveszthető... A lényeg, hogy a végére meglett a csempe, aztán rohanás haza, hogy valami ebédet is kaphassunk végre. Addigra már kicsit elegem volt a napból, pedig a java még hátravolt. Elrohantunk pénzt felvenni, közben az ebéd készült, kicsit kivitt még anya játszani, aztán kaja után irány a lovarda. Ott kidobtuk Alexát, mi megy anyával mentünk Kistarcsára csempét szállítani. Közben elaludtam, a ház előtt meg sikeresen felébredtem, így a napi három órás alvásomból szerény fél óra sikeredett.
Kistarcsán megállapítottuk, hogy óriási a házunk és anyáéknak igencsak fel kell kötniük a gatyájukat, ha egész nap rohangálni akarnak utánam, mert megállás nélkül futásban és szökésben voltam. Mindezt 30 fokban, izzadva, mint a ló. Ja, a munkások előtt meg is jegyeztem anyának, hogy "anya, te ragadsz!". Mire anya "igen drágám, izzadok, mint a ló". Majd hangos röhögés a hátunk mögött...
Kistarcsa után vissza a lovardába, ott pacikat nézegettem, rohangáltam, aztán elmentünk fagyizni, irány haza és még le sem vettük a cipőnket, már követeltem, hogy menjünk ki, mert az összes gyerek kinn volt persze. Ekkor, azaz este hétkor ült le anya először, amikor a padon babázott a szomszéd gyönyörűséggel (Danival) és közben arra gondolt, milyen jó is volt, amikor még velem is lehetett egy helyben ülni akár egy órán keresztül is szimplán megpihenve... nézelődve... hmmm.... de rég is volt.... :)