Amikor kisebb voltam, - talán írtam is róla -, ez volt a kedvenc énekem, anyának állandóan ezt kellett énekelnie nekem. Aztán "leszoktam" róla és már nem akartam, hogy ezt énekelje. Mostanában valami okból kifolyólag megint rákattantam és van úgy, hogy ötször egymás után el kell anyának énekelnie. Semmi más nem jöhet ilyenkor, csak ezt kérem, valahogy így:"Adok puszit, anya!" - és vigyorgok, mint a tejbetök.
"Szeretnél valamit, Levi?" - anya gyanakszik... :)
"Hát kenguru mamát!"
Eddig még nem volt az ismerőseink között olyan, aki ismerte volna a dalt, úgyhogy most megosztom veletek (bár dallam nélkül azért nem az igazi).
"Volt egyszer egy kenguru mama
messzi földön, nagy pusztákon át.
Erszényében hordta,
úgy ahogyan szokta hat kislányát, s egyetlen fiát.
Egyszer egy nap,
kenguru mama nagyon megszomjazott.
Besétált a Pálma eszpresszóba,
s ott egy málnát megivott.
Utána fizetett, utána távozott,
otthon várta, kenguru papa és a gyerekek:
Tercsi, Juli, Sára, Mari, Kata, Klára és a kis Benedek.
De jajj! Hol van Benedek?
Benedek nincs!
Benedek elveszett!
Ugrált vissza, kenguru mama
messzi földön, nagy pusztákon át.
Visszament a Pálma eszpresszóba,
s megkérdezte, nem látták-e az ő kisfiát.
A kasszából, megszólal egy hang:
Mama, itt vagyok!
Hogy lehet az kérem,
hogy aprópénz fejében a mamácska engem itt hagyott?"
Aztán, ha vége van a dalnak, akkor anyának mese formájában is el kell mondania, hogy minden rendben, mert kenguru mama végül megtalálta a kisfiát. Ilyenkor boldogan mosolygok én is, mert olyan mégsem lehet, hogy egy kisfiú ne legyen a mamájával. :)
Remélem, nektek is tetszik. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése