szombat, augusztus 02, 2008

Lignano

Megjöttem a nyaralásból! :-) Ez egy egy kicsit jó hír is, meg nem is. Egyrészt mert jó újra itthon lenni, másrészt meg hiányzik minden, ami ott volt, főleg az a NAGY PANCSI :-).
A nyaralás szuperül sikerült, nagyon jól éreztük magunkat és persze irtó hamar eltelt, de ez már csak így van a jó nyaralásokkal...
Az utazással nem volt semmi gond, odafelé is és visszafelé is átaludtam az utat, úgyhogy anyáék büszkék voltak rám nagyon. Kinn sem volt velem semmi gond, jó fiú voltam, élveztem mindent, amit csináltunk.
A többit inkább képekben mesélem el, az úgyis beszédesebb! Némelyiket csak 16 éven felüli olvasóim nézzék meg! :-) A képek alapján ki-ki döntse el maga, vajon jól éreztem-e magam. :-)

A parton rengeteget futkároztam, a homokos part minden gyerek álma. Rengeteget futkároztam a tengerben, megküzdöttem a hullámokkal, saraztam, mint a többi gyerek, fetrengtem a vízben és a sárban, úsztam sokat, szeltem a habokat. :-)





Esténként lementünk a sétáló utcába, ahol állandóan hömpölygött a tömeg és néha olyan érzése volt az embernek, mintha valami babakocsi kiállításon lenne, mert annyi gyerekes ember volt arra, hogy szinte nem volt olyan, akinél ne lett volna gyerek. Én persze ezt nagyon élveztem, mert mindig mindenhol mindenkivel összebarátkoztam, leszólítottam őket, rájuk mosolyogtam, ők meg imádták! :-) A hömpölygés és tömeg meg egyenesen felturbózott, mert megállás nélkül szaladgáltam, betértem minden üzletbe, amelyik tetszett (én választottam!!!), végiglapozgattam a ruhákat, megnéztem az árcímkéket, aztán mentem tovább a következő üzletbe. Mondjuk esténként apa eléggé elfáradt attól, hogy folyamatosan utánam rohangál, de nem értem, mert én többet mentem, mint ő és sose fáradtam el!



Néha meg is pihentem azért...



A parti büfében én voltam a sztár, ha megszólalt a zene, azonnal táncolni kezdtem és ez mindenkinek roppant módon tetszett :-)



A homokozás gőzerővel ment minden nap, néha bele is temetkeztem (szó szerint!).



Esténként az éttermekben tömtem a sült krumplit ezerrel, mintha csak ez lett volna az egyetlen jó kaja a világon, ugyanis ettől eltekintve egész héten kritikán aluli volt az étkezésem. Alig ettem napközben, de jó sokat ittam helyette.



Voltunk hajókiránduláson Velencében, ahol történt egy kis baleset, ugyanis az utazás elején sikerült elhagynunk az alvókámat, amiből történetesen akkor csak egy volt nálunk és köztudottan anélkül képtelen vagyok aludni. Ebből persze lett egy kis hiszti a hajón, de amíg nem voltam álmos, rengeteget buliztam ott is. Összeismerkedtem egy csomó gyerekkel, megszereltem a hajót, néztem a hullámokat, élveztem a szelet, szóval ez is jó móka volt. Velencében pedig átaludtam a városnézést (ezért anyáék roppant hálásak voltak), aztán, amikor felkeltem, mentünk másik vízitaxival megnézni a Grand Canalt. Újabb hajó, újabb móka, ez is nagyon tetszett. A hajókon egyébként rengeteget bohóckodtam és a fél hajó már név szerint ismert, ezen persze a család jókat mulatott.





Anyáék legnagyobb "örömére" megtanultam nyalókát enni.



És már azt is meg tudom mutatni, hogy milyen erős vagyok, vigyázzatok ám! :-)



És persze egy nagyon fontos dolog. Rengeteget csajoztam! Voltak német lányok is, voltak olaszok is, az egyiket még sétálni is elvittem. Nyelvi nehézségek nem voltak. Mindegy volt, milyen nyelven mondták, mit csináljak, én megértettem és csináltam. De ők is, amit én mondtam. A csajok odavoltak tőlem ;-).



Azért azt ti is láthatjátok, hogy volt dolgom rengeteg, úgyhogy amikor hazaértünk, kellőképpen el is fáradtam és azóta is csak álmodozom arról a csodaszép egy hétről, amit a tenger mellett töltöttünk! Remélem, jövőre is megyünk! :-)

Nincsenek megjegyzések: