hétfő, július 19, 2010

Hőség minden mennyiségben

Az elmúlt hetünk azzal telt, hogy szenvedtünk a hőségtől, annyira meleg volt. Enyhítésképpen folyamatosan a medencében lógtam. :) Hála az égnek a bölcsiben is van medence, nem csak itthon, úgyhogy mindenhol lehetett hűsölni. :)
Hétvégén vendégeink voltak Nyékládházáról, akiket négy éve nem láttunk. Na jó, én igazából még nem is láttam őket, mert anyáék akkor voltak utoljára náluk, amikor én még anya pocakjában voltam. Viszont sokat meséltek már róluk és örültem nekik nagyon, mert igazán jó fejek voltak. Tónival lehetett nagyokat birkózni és hancúrozni, meg ugrálni a medencében, nekem ennyi elég is. :)
Aztán tegnap este Rebusékkal szalonnát sütöttünk, ez megint egy szuper program volt, ilyet se csináltam még eddig. Segítettem tartani a tűzben, nagyon élveztem, de enni nem ettem belőle. Megengedték, hogy sokáig fenn maradjunk, így nagy futkosás és hancúrozás lett a szalonnasütésből. :)

Nincsenek megjegyzések: