Az úgy kezdődött (mint már meséltem), hogy elmentünk anyával és apával bevásárolni, ahol egy nagyon kedves Télapóval találkoztunk és kaptam tőle szaloncukrot. Teljesen odavoltam, meg vissza, egész nap csak róla beszéltem. Aztán másnap reggel, mikor felkeltünk, ott voltak a piros csizmácskáink alatt az ajándékok, és kaptam egy gyönyörű piros buszt is tőle, szóval elkezdtem egyre jobban szeretni ezt a Télapót.
Utána délután, amikor itt volt Alexa barátnője is, elmentünk a csajokkal az egyik plaza-ba csavarogni. És akkor történt a baj.... Itt is találkoztam egy Télapóval, ő viszont egyáltalán nem tetszett nekem.
Kedves volt, meg minden, anya nem értette, mi lehet a bajom vele, csak egyszerűen nem jött be. Hiába adott szaloncukrot, kiabáltam anyának, hogy nem-nem, vegye el tőlem a cukrot, mert nem kell ettől a Télapótól semmi. Utána bármit mondtak a Télapóról, megtagadtam a létezését. Mindig csak annyi volt a válaszom, hogy NEM-TÉLAPÓ, NEM-NEM.
És hogy mi a helyzet azóta? Azt hiszem, kicsit félek tőle. Amikor rosszalkodom, akkor anyáék azt mondják, hogy a Télapó vissza is jöhet és el is viheti a játékokat, amiket hozott. Sőt, nem szereti állítólag a rossz gyerekeket, és ilyenkor fel kell őt hívni és szólni neki, hogy jöjjön vissza a játékokért. Ha rosszalkodom, és felemelik a telefont, rögtön vigyázba vágom magam és azt mondom, hogy NEM-TÉLAPÓ, NEM-NEM. Szóval, azt hiszem, megtanultam tisztelni az öregurat és jobb, ha nem akasztjuk össze a bajszunkat és jól viselkedem.
A másik vicces, hogy amikor ősz hajú embert látok szakállal és szemüveggel, piros ruha nélkül, akkor is azt mondom, hogy TÉLAPÓ.
Mostanában meg valami Jézuskáról beszélnek, hogy ő is hoz ajándékot, ha jó leszek. De róla egyelőre fogalmam sincs, hogy hogy néz ki. Mindenesetre örülnék, ha igaz lenne, amiket mesélnek róla. :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése