hétfő, október 13, 2008

Egész nap kinn

Ma alig voltam benn a lakásban. Fél tízkor elindultunk anyával a boltba, aztán kikötöttünk anya barátnőjének a festékboltjában. Irtó izgi volt, mert le lehetett pakolni mindenféle dolgokat a polcokról, találtam légycsapót és volt ott egy kismotor is, amivel mehettem körbe-körbe az üzletben.
Aztán hazaugrottunk ebédelni, majd kimentünk újra sétálni. Anya inkább altatásnak tervezte a babakocsiban, csak kicsit hosszúra sikeredett, mert nem akartam lefeküdni a kocsiban. Annyira kapaszkodtam a fogójába, nehogy hátradőljek. Végül előrecsuklott fejjel elaludtam, így tudott csak anya hátradönteni. :) Alvás után mentünk Alexáért, aztán megint ki az udvarra, addigra már kinn volt a sok gyerek és sötétedésig ment a hancúrozás. Anya erre azt gondolta, hogy este elájulok és úgy alszom majd, mint a bunda, de még csak a leghalványabb jele sem látszik rajtam az álmosságnak. Legalábbis egyelőre... :)

Nincsenek megjegyzések: