Anya szerint, amikor ülök, úgy nézek ki, mint egy kis Buddha. :) Hát szerintem is, mert ilyenkor összenyomódok teljesen, a tokám kétszer olyan vastag lesz, mint alaphelyzetben. De az egész persze nem is érdekes, mert egyre jobban szeretek ülni, úgyhogy tök mindegy, hogy nézek ki. Azt is nagyon szeretem, ha fekvő helyzetből valakinek a kezével felhúzhatom magam ülő helyzetbe, mert ettől irtó boldog tudok lenni.Bár, tulajdonképpen bármitől boldog tudok lenni, mert a semmin is tudok sokáig hangosan kacagni, tulajdonképpen egész nap csak nevetek. Apa épp azt kérdezte anyától valamelyik este, hogy mikor is sírtam utoljára, mert ebben a családban senki nem emlékszik ilyesmire. Azt hiszem, akkor, amikor beteg voltam és fájt a pocim. De annak már több, mint két hónapja. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése