szerda, november 21, 2007

7 hónap

Hétfőn lettem hét hónapos, már 73 centire nőttem, és kb. 9,4 kg vagyok. Egyre többet ülök és állok, de még nem egyedül ülök fel. Minden masnit ki tudok kötni, akkor is, ha van rajta több csomó! :-) Minden zenélős játékot fel tudok húzni és már anya lábáról is le tudom venni a zoknit. Egyre nehezebb pelenkázni, mert folyamatosan mozgásban vagyok, csak akkor állok le, ha a kedvenc fésűmet a számba vehetem. Anya próbál tanítani, hogy azzal fésülködni kell és a fejemre való, de ilyenkor mindig bedühödök, mert szerintem a számban jobb helye van. Próbálkozom már a négykézlábas térden mászással is, a csúszásos, lökdöséses már nagyon jól megy. A térdessel mindig az a baj, hogy ha előre rakom az egyik térdem, akkor összecsuklok, mert a kezem meg marad a helyén. Szóval ezt még fejlesztenem kell. :)
A cumisüveget egyedül teszem a számba, sőt anyáéba is be tudom tenni :). Csak pohárból iszom, a cumisüveg csak a tejcsihez való. Az innivalókat viszont szeretem úgy inni, mint a nagyok, hogy én is fogom két kézzel a poharat. Nagyon sokat "beszélek", gyakorlatilag egész nap be nem áll a szám. "Tudok" számolni, és szeretem nagyon, ha anya énekel nekem, arra olyan jól lehet elaludni. :)
Hát nagyjából ennyi, a részletekről úgyis írok még.

Nincsenek megjegyzések: