péntek, június 10, 2011

Lili és a túraautók

Hétvégén itt volt nálunk vendégségben Lili, Öcsiék kiskutyája. Amíg ők elutaztak külföldre, két napig nálunk volt ez a kis tündéri rosszcsont. Azt tudni kell, hogy amióta a mamát megharapta egy kutya, azóta én minden kutyától félek és nem szeretek barátkozni velük. Lili még kicsi, így volt rá esély, hogy talán tőle nem fogok félni. Hát így is lett. Tündéri volt, nagyon jól érezte magát nálunk, én meg nagyon sokat játszottam vele. A vége az lett a két napnak, hogy a családi kupaktanács úgy döntött, nekünk is kell egy kutya!

Hétvégén még kikönyörögtük apától, hogy állítsa fel a medencét is, én már napok óta a pancsolásra vágytam. Szombaton felállítottuk és olyan jó idő volt, hogy vasárnapra már fürödni is tudunk.

Vasárnap délelőtt még kimentünk Heniékkel és Rebusékkal a Hungaroringre megnézni a túraautó versenyt. Sajnos én nem sokáig bírtam, mert irtó hangos volt az egész, úgyhogy egy óra múlva hazajöttünk apával és a tévében néztük utána. Persze, akkor már mindenkinek büszkén mondtam, hogy én ott voltam és láttam azokat az autókat! :)

Nincsenek megjegyzések: